„… az emberek különben se értik egymást. Összecsapnak vagy hízelegnek, ölelkeznek vagy egymásra taposnak, de önmagát ismeri csak mind. Érzelmeik, emlékeik, érzékeik éppúgy elválasztják őket, ahogy a vastag nádak a folyó sodrát az iszapos parttól.” – Jerzy Kosinski

1939 őszén járunk valahol Kelet-Európában. A második világháború első heteiben egy hatéves kisfiút a jobb túlélés reményében szülei a nagyvárosból – több ezer másik gyerekhez hasonlóan – egy távoli kis faluba küldenek. Nem sokra rá azonban nevelő anyja meghal, a fiú pedig egyedül marad. A rettegő és végtelenül babonás falusi emberek az olajbarna bőrű és fekete hajú fiúcskát cigánynak vagy zsidónak titulálják, aki nem csak, hogy balszerencsét jelent, de támogatásukért a németek szigorú büntetéseket rónak ki.

Kénytelen tovább állni, menedéket keresve faluról falura vándorol. Az őt követő előítéletek miatt soha nem tudhatja, hogy kihez fordulhat segítségért, ezért utazása során számtalan szörnyűség elszenvedőjévé válik. A verések és megaláztatások mindennapossá válnak. Megpróbál alkalmazkodni a túlélésért egy olyan világban, ahol körülöleli őt az erőszak, boszorkányság és gyilkosság.

A könyv során megismerhetjük, hogyan birkózik meg a kiszolgáltatott helyzetével, hogyan sajátítja el az ellesett pogány varázslatokat, hogyan talál, rá majd veszíti el Istent és hogyan alakítja személyiségét és világnézetét a látott és elszenvedett borzalmak sokasága. Vajon meg tudja tartani ártatlanságát és emberiségét egy ilyen kemény világban? Láthatja-e még valaha a szüleit, vagy már rég valamely koncentrációs tábor áldozatává váltak?

Kosinski a történéseket a gyomorforgató realizmus és költői szépség egyvelegével írja. A fokozatosan tobzódó aberráció egy látomássá növi ki magát, amely megmutatja a mindentől megfosztott emberi lény lecsupaszított énjét.