Határaink – John Townsend Henry Cloud

Vajon szükség van határokra? – teszi fel a kérdést a szerző! Vannak, akik szerint nincsenek és nem is értik, hogy mire gondol az író, ugyanúgy ahogy az a házaspár, aki felkereste tanácsadásért őt. A fiuk valósággal élősködött rajtuk, de úgy gondolták az ő felelőségük szülőként gondoskodni róla, annak ellenére, hogy a „gyerek” már huszonöt éves volt. A fiúk gondtalanul élte mindennapjait, míg ők majd bele roskadtak abba, hogy segítsenek neki az életben feltalálnia magát. Ha nem állítunk fel világos határokat, annak nem csak mink fogjuk a kárát látni, hanem mind azok, akik körülöttünk vannak, hisz előbb vagy utóbb komoly konfliktusok fognak kialakulni, mert mindenki keresztül kasul járkál a másik „kertjén”.

Határaink
A szerző ezt követően nyolc ilyen határt sorol fel, ami segíteni fog abban, hogy az ember lelki élete ne csak magával legyen harmóniában hanem a környezetében élőkkel is.
A következő nagyon fontos letisztázandó dolog az úgynevezett határsértések. Sajnos nem mindenki hajandó figyelembe venni a határokat, sőt van, aki szándékosan áthágja azokat, annak ellenére, hogy tudatában vannak annak, ezzel megsértik a másikat. Egy másik fontos probléma lehet, ha nem tudjuk egy másik személlyel közölni az általunk fontosnak határokat. Ez sokszor azért van mert félünk a következményektől: vajon mit szól a másik, nem e fog ez miatt elutasítani?
A szerző megpróbál segítséget adni az olvasónak és felvázolja azt is, hogy ő mit ért a határ tíz törvénye alatt. Ezek mind olyan tanácsok, amik segítenek tisztán látni a kapcsolatainkat, sőt abban is segít, hogy tisztázzuk az elvárásainkat egy másik emberrel szemben.
A könyv második felében mielőtt rátérne az egészséges határok kialakításának a témájára sorba veszi azokat a kapcsolatrendszereket ahol tanácsos kialakítani az egészséges határokat. Ezek a kapcsolatok a következők: család, barátaink, házastársunk, gyermekeink, munka, digitális eszközök, önmagunk, és ami legfontosabb az Istennel való kapcsolat.
A könyvből azt is megtudjuk, hogy ezeknek a határoknak a kialakítása és fenntartása számos kihívás elé fog állítani bennünket és talán néha ezek arra fognak ösztönözni, hogy kihátráljunk. Lehet lesz, aki bűntudatot akar majd ébreszteni bennünk vagy más manipulatív eszközzel akar bennünket eltéríteni az újonnan felállított határainktól. Azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy kiegyensúlyozott életünk érdekében jobban járunk, ha felvállaljuk ezeket a (általában rövid ideig tartó) nézeteltéréseket, mert különben újra a szétszórtság és a másoknak való megfelelési vágy csapdájába esünk.